A SEO és a linképítés a honlapkészítésben

A keresőoptimalizálás angol rövidítése:SEO amely tevékenység célja, hogy egy honlap minél jobb helyezést érjen el a normál találatok közt azokra a kulcsszavakra, amiket a honlap tulajdonosa fontosnak tart. Nagy általánosságban normál találatoknak azokat a keresők által visszaadott találatokat nevezzük, amik fizetéssel nem befolyásoltak, csak a keresőmotorok belső logikája alapján kerültek a találati lista adott helyére.

A normál találatok közül a legtöbb internetfelhasználó nem néz meg 10-20 találatnál többet, ez az első és a második oldalnak felel meg általában. A keresőoptimalizálás során arra kell tehát törekedni, hogy az első kb. 20 oldal között legyen a honlap optimalizálás eredménye. forrás:wikipédia

A szakemberek 90 százaléka a google irányelvei szerint próbálja a honlapot elkészíteni, amibe beletartozik az úgynevezett SEO is. Az Option Bt által elkészített honlapokat minden esetben ezek szerint az irányelvek szerint építünk fel, figyelembe véve az éppen legfrissebb google algoritmust. Mindezek mellett valljuk, hogy a megfelelően "SEO-zott" honlapoknak is kell egy jól felépített linképítést csinálni. A linképítés szerepéről nagyon eltérő véleményeket lehet hallani, de az eddigi eredményeink egyre jobban bizonyítják a linképítés fontosságát. Ezen felül természetes az is, hogy nagy adag türelem kell ahhoz, hogy weboldalunk előre kerüljön a keresőkben.

Trackback URL for this post:

https://www.redbullpet.hu/trackback/7

SEO Link Directory - Option Bt

Elindult oldalunkon egy a linképítéshez hasznos szekció, ahova be lehet küldeni a már kész honlap URL-ét és bekerül a link-gyűjteménybe, amivel oldalad úgynevezett back-linkjeinek a számát tudod növelni.

Az Option Bt – Link Gyűjtemény oldala innen is elérhető ahova az általunk készített honlapok, ha kérik, kiemelt hirdetést kapnak.

Az optimalizálással foglalkozó cégek körében is megoszlik a vélemény a "nofollow" tipusú linkek értékéről. Tény, hogy keresőoptimalizálás szempontjából a valódi "follow" linkek mindig jobbak. A "nofollow" link is hozhat látogatókat, hiszen a látógató érdeklődését ha felkelti oldalunk akkor ügyfelekké is válhatnak. Ennek az esélye azonban véleményem szerint elenyésző a Google-ban elért jó helyezéshez képest, ezért a linképítésnél a link gyűjteményekben leginkább a "follow" linkekkel rendelkező katalógusokat részesítem személy szerint előnyben.

A beküldési feltételekről bővebben itt található egy leírás (szabályzat)

Hasznos SEO eszközök

A menüpont almenüiben található linkek különféle hasznos eszközöket biztosítanak ha figyelni akarunk különféle honlapunkkal kapcsolatos információkat. Ezen segédeszközök használata minden honlapunkra látogató számára elérhető egy rövid regisztráció után, amely kb. 2 percet vesz igénybe. Erre a megoldásra csak és kizárólag azért van szükség, hogy megvédjük oldalunkat egy esetlegesen direkt okozható túlterheléstől.

Jelenleg elérhető eszközök listáját alábbi felsorolásban találod:

Trackback URL for this post:

https://www.redbullpet.hu/trackback/22

PageRank

A PageRank az informatikában egy olyan algoritmus, amely hiperlinkekkel összekötött dokumentumokhoz számokat rendel azoknak a hiperlink-hálózatban betöltött szerepe alapján. (Ezt a számot szintén PageRanknek nevezik.) A PageRank a Google internetes keresőmotor legfontosabb eleme. Larry Page és Sergey Brin (a Google alapítói) fejlesztették ki 1998-ban a Stanford Egyetemen.

A Google arra a feltételezésre épít, hogy a weboldalak készítői általában azokra az oldalakra linkelnek a saját lapjukról, amiket jónak tartanak, vagyis minden hiperlink felfogható egy-egy szavazatként a céloldalra. Minél több szavazatot kap egy honlap, annál fontosabb, de azt is figyelembe kell venni, hogy a szavazatot leadó oldal mennyire fontos. (Ez egy rekurzív definíció: az a fontos oldal, amire fontos oldalak mutatnak.) A PageRank a fontosság számszerűsítése.